Link to https://g.page/CoPrintNyomda
1123 Bp. Alkotás utca 39/A (bejelentkezéssel)

Színrendszerek, színskálák használata

Az előző tudásanyagban megnéztük, hogy határozhatunk meg egy színt, de vajon miért jelenik meg másképpen egy általunk lefényképezett természetkép a monitoron és másképpen a nyomtatásban? Hogy tudom elmondani telefonon a nyomdának, hogy milyen színű borítót, szórólap szöveget szeretnék a nyomtatás után látni? Mikor tudja színhelyesen és mikor nem tudja nyomtatni a nyomda a leadott anyagot?

 

“Legyél szivárvány valaki esőfelhőjében.”
(Maya Angelou)

 

Ismét elsőre bonyolultnak tűnő, a színek nyomtatásával kapcsolatos ismeretet adunk közre, de megpróbáljuk úgy leírni, hogy az egyaránt legyen érthető, érdekes és hasznos is.

A különböző nyomdai képszerkesztő programokban lehetőség van színpalettáról bármilyen színt kiválasztani, de ahhoz, hogy az nyomtatásra kerülhessen és úgy is nézzen ki, ahogy elképzeltük, nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a kiválasztott nyomdai színek miből tevődnek össze. Azt is fontos tudnunk, hogy ha lefényképezünk valamit – hacsak nem rendelkezünk nagyon drága, kalibrált felszereléssel -, az másképpen fog megjelenni a monitoron és a nyomtatásban is. Ennek megértéséhez nyújtanak segítséget a nyomdai színrendszerek.

 

Színrendszerek

A színrendszerek olyan leíró formák, melyek segítenek a monitoron, a nyomtatásban és egyáltalán a szabad szemmel látható színek, számmal történő leírásában.

Ezeket azért kell egymástól megkülönböztetnünk, mert:

  • a természet színvilága olyan gazdag, hogy azt reprodukálni lehetetlen;
  • a monitorok fényt bocsájtanak ki magukból, azaz az itt megjelenített színek fényforrás alapján keletkeznek;
  • a nyomtatás során keletkezett színeket azért látjuk, mert egy külső fényforrás világítja meg őket és ezáltal különböző módozatú fényt látunk visszaverődni.

A következőkben alap színrendszereket fogunk jellemezni, de fontos tudnunk, hogy minden olyan eszköz, ami képet jelenít meg, olvas be vagy nyomtat ki, a színek csak bizonyos spektrumát képes megjeleníteni. Ennek oka a gépek fizikai korlátai. Például ofszet nyomdagéppel nem fogunk tudni a nyomdai 4 alapszínből rikító zöldet egy szórólapra, névjegyre, prospektusba vagy könyvborítóra.

Kezdjük a HSB színrendszerrel, mert ez nagyrészt megegyezik az előző tudásanyaggal.

 

Emberi színérzékelés (HSB színrendszer)

A HSB színrendszer az emberi színérzékelésen alapul, ami a már korábban leírt három jellemzővel írható le:

  • Színezet (Hue): Hétköznapi használatban a színezet alatt magát a színt értjük, ami egy olyan érzéklet az emberi szem számára, amihez különböző megnevezéseket társítunk, mint pl. a vörös, narancs, sárga, zöld.
  • Telítettség (Saturation): A telítettség egy szín tisztaságát, élénkségét határozza meg. Szélső értékei meghatározzák a szín teljesen tiszta, telített állapotát és annak semleges megfelelőjét.
  • Világosság (Brightness): Egy szín világossága meghatározza, hogy mennyi fehéret adunk vagy veszünk el belőle. A két szélső értéke a fehér és a fekete, közte pedig a szín világos és sötét értékeit találjuk.

A következő kép megjeleníti a H (színezet, 0-360º), S (telítettség, 0-100%) B (világosság, 0-100%) paraméterek ábrázolását:

HSB

 

 

Monitor megjelenítési módja (RGB színrendszer)

A látható színek nagy része kikeverhető a vörös, zöld és kék színekből (RGB – Red, Green, Blue). Ezt összeadó (additív) színkeverésnek is nevezzük és ezen az elven működnek a világító testek, mint a televíziók, számítógép-monitorok is. A monitorok (így a honlapok, e-könyvek) például úgy hozzák létre a színeket, hogy fényt bocsátanak ki a vörös, zöld és kék foszforon keresztül (a CRT monitorban egy katódsugárcső található, elektronágyúval az egyik végén, foszforral bevont képernyővel a másik végén.).

Mind három színnek 0-255-ig terjed az értéke, ahol, ha mind a három szín 0, akkor feketét, ha mind a három szín 255 értékű, akkor fehéret kapunk.

Ha valamelyik szín 255 értékét nézzük, akkor az annak a színnek a tiszta értéke. Pl. a vörös szín 255, a zöld és kék pedig 0, akkor pirosat, ha a vörös szín értéke 100 és a többi értéke 0, akkor bordót kapunk.

A három alapszínt keverhetjük is: ha a vörös 255, a zöld is 255 értékű, de a kék 0, akkor sárga színt kapunk (lásd az ábrát).

Ha mind a három színből ugyan azt az értéket használjuk (108, 108, 108), akkor szürkét kapunk.

 

A következő ábra jól ábrázolja, hogy a különböző színek metszetei milyen eredményt adnak vissza:

RGB

 

 

Nyomdai megjelenítés (CMYK színrendszer)

Az RGB-vel ellentétben a papírra nyomtatott CMYK [cian, magenta, yellow, key (black) - cián, bíbor, sárga, kiegészítő szín (fekete)] festék a fényelnyelő képességen alapul. Amikor fehér fény éri az áttetsző festéket, a festék elnyeli a fény spektrumának egy részét, a visszaverődni képes szín pedig eljut az emberi szembe. A cián, bíbor és sárga színek kombinációja feketét ad, ami a fény spektrumának majdnem teljes tartományát elnyeli, így feketét kapunk eredménynek.

Azért írtam, hogy majdnem a teljes tartományt, mert ezen a módon inkább sötétszürkét kapunk. Ilyenkor használjuk kiegészítő színként a 4. színt, a feketét (Key – kulcsszín).

A nyomdai négy színértéket 0-100% között határozzuk meg. E szerint pl. a 100% cián és a 100% sárga együttes használata zöldet ad. A 100% bíbor és a 100% sárga pedig piros színt eredményez. Egy fényes vörös szín értékei például a következők lehetnek: 2% cián; 93% bíbor; 90% sárga; 0% fekete.

 

A következő ábra segít megérteni a CMYK szín működését:

CMYK

 

 

… és összeáll a kép

Végül nézzük meg, hogy milyen módon kapcsolhatók össze a fenti színrendszerek nyomdai termékek nyomtatása során. Ezzel arra is választ kapunk, hogy a különböző eszközökön és pl. egy szórólap, könyv, plakát nyomtatásánál, illetve a valóságban miért különböznek egymástól a képek.

A következő képen jól látszik, hogy a HSB, RGB és CMYK színrendszerek mekkora mértékben fedik egymást és mennyire korlátozottak a lehetőségeink, hogy ugyan azt a színt érjük el a monitoron és főleg a nyomtatásban, a valósághoz képet.

 

Különböző színterek színtartományai

  1. A) Vizuális színtartomány (szem érzékelése)    B) RGB színtartomány (monitor)   C) CMYK színtartomány (nyomdai munka)

Színterek nyomtatásnál 

 

 

Színrendszerekhez kapcsolódó színtartományok

Ahogy említettük, a fenti színrendszerek különböző módon, számokkal leírható színértékek. Azonban tudnunk kell, hogy a különböző eszközök egy szórólap, könyvborító, plakát színeinek (monitor, szkenner, asztali nyomtató, nyomdagép, digitális fényképező, kivetítő stb.) csak egy részüket tudják megjeleníteni. A megjeleníthető színeknek az összességét színtérnek hívjuk. Ahogy fent is látjuk, a képernyőn megjelenő színek egy része nem nyomtatható, ezek esetében az adott eszköz a színtéren kívül esik (azaz a szín nincs benne a színtartományban).

 

Tudta?

2015 Pantone színskála (lent) színe: Marsala - A Pantone társaság minden évben kiad egy színt, ami szerintük a jövő évben a meghatározó trend (persze még az év előtti ünnepek idején adják közre).

Pantone szín nyomtatás 

És hogy miért ezt a színt választották? Ez a szín nyugalmat és otthonos melegséget, természet közeliséget sugall. Fűszeres és földes jegyek egyaránt megtalálhatóak benne, ettől válik különlegessé, ugyanakkor megnyugtató. Karakteres szín, mégis nagyon jól passzol sok más árnyalattal. Szürkékkel, világos árnyalatú kékekkel és akár még vadabb narancs színnel is párosítható.

 

 

Színskálák

A színskálák olyan színek gyűjteményei, melyek előre definiált és pontosan leírt, sorbarendezett színeket tartalmaznak. A skála színei műszeresen ellenőrzött pontossággal készülnek és bármikor reprodukálhatóak tökéletesen megegyező módon.

Lényegük, hogy bárhol és bármikor ugyan azt a színt használhassuk, amit már korábban alkalmaztunk.

Ilyen színskálák készülnek az építőipar (homlokzat színe – HKS színskála), ruhaipar és a nyomdaipar számára is.

 

Ezek a szabványosított színek lehetővé teszik azt is, hogy pl. a multi cégek a világ bármely pontján azonos arculati elemeket használjanak hirdetőtábláikon, névjegyeiken, levélpapírjaikon stb. Ha pl. Németországból küldenek egy levélpapír, névjegy vagy jegyzettömb grafikát a Co-Print Kft.-nek azzal a megbízással, hogy arculati elemek nyomtatását rendelik meg hazai leányvállalatuknak és megadják a Pantone 123-at, akkor mi a német nyomattal tökéletesen megegyező színeket fogunk nyomtatni csak azért, mert megkaptuk a szín Pantone azonosító számát. Marketing szempontból nagy jelentősége van, hogy mindenhol ugyan az a szín jelenjen meg a névjegyen, levélpapíron, borítékon és jegyzettömbön, így emlékezteti a vásárlókat, hogy melyik márkáról van szó.

 

Pantone skála

A nyomdaiparban használt leggyakoribb színskála a Pantone skála. Ez a színgyűjtemény főleg olyan színeket tartalmaz, melyek nem keverhetők ki a 4 alapszínből (CMYK) - kikeverésük csak úgy lehetséges, hogy ha a 4 színen felüli alap, úgynevezett pigment színeket adunk hozzá.

Pantone skála nyomtatáshoz 

 

Egyéb színskálák

Szakterülettől és földrajzi fekvéstől függően sok szabványosított színskála létezik. Ilyenek a következőek is.

  • HKS – Ugyancsak a nyomdaiparban használatos, de ellentétben a Pantone-nal, ennel használata inkább Európára korlátozódik.
  • ANPA – Az Amerikai Hírlapkiadók Szövetsége által kiválasztott 300 színből áll. Újságok direktszíneiként használják. (direkt szín: előre kikevert szín, amit nem a négy alapszínből nyomtatnak, hanem először kikeverik a színt és nyomtatásnál csak ezt a már kikevert színt használják)
  • DIC Color – 1280 CMYK direktszínt tartalmaz a DIC Process Color Note színkönyvtára. A színek a Dainippon Ink & Chemicals, Inc. által kiadott DIC színkatalógussal egyeztethetők (Tokió, Japán).
  • Toyo Color Finder –1050 színt tartalmaz a Japánban legelterjedtebb nyomdafestékek alapján (Japán, Tokió).
  • Trumatch – Ez a színrendszer több mint 2000, számítógépen generált színhez nyújt kiszámítható CMYK színmintás egyezést. A Trumatch-színek a CMYK színtartomány teljes látható színterjedelmét egyenletesen lefedik. A Trumatch színkereső minden színezethez akár 40 tónust és árnyalatot kínál, amelyek mindegyikét eredetileg négyszínnyomásos eljárással állították elő, így azok négy színből bármely elektronikus levilágítóeszközön reprodukálhatók. (New York, USA).

 

Nagyon sok ruhaszövet gyártó, bútorgyártó és építőipari (pl. vakolat) cégnek, de még az autógyártóknak is van saját színminta skálájuk, amit a termékbemutatásnál és a honlapon is feltűntetnek.

 Nyomdánkban rendszeresen találkozunk a fenti problémával, melyet különböző eszközökkel, színskálával korrigálunk. Főleg a nagyobb nemzetközi cégek esetén - akik nálunk nyomtattatnak - kívánalom a színhelyes nyomtatás. Ez teljesen jogos elvárás, mert a egy komoly nemzetközi cég nem jelenhet meg folyamatosan eltérő színű arculati elemekkel.

 Amennyiben szeretné következetesen kiválasztani és használni cége arculati elemeinek színeit, keressen meg bennünket, hogy tanácsokkal, kivitelezéssel segítsük az egységes megjelenést a piacon.

 

 


A cikkek megjelenését nyomon tudja követni:
Facebookon: https://www.facebook.com/CoPrintNyomda
Twitteren: https://twitter.com/CoPrintNyomda
Feliratkozás hírlevélre: http://eepurl.com/bCGIuD
A képek pedig a Pinteresten tekinthetők meg: https://www.pinterest.com/coprintnyomda/

  Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz!  Csatlakozzon Twitter oldalunkhoz!  Csatlakozzon Printerest oldalunkhoz!  Iratkozzon fel hírlevelünkre


 Megosztom, mert érdekes!