Link to https://g.page/CoPrintNyomda
1123 Bp. Alkotás utca 39/A (bejelentkezéssel)

Színek és érzések - logó elemzése szín szempontjából

A különböző színekhez az életünk és tapasztalataink során különböző érzéseket kapcsolunk, mégis van egy fő irányvonal, mely a neveltetésből, asszociációkból és kultúránkból adódik. Vajon melyek ezek a színek? Milyen színeket válasszunk, ha a nyomtatás után egy olyan szórólapot vagy prospektust szeretnénk kézhez venni, aminek készítésével hatással vagyunk másokra?

 

“A sokarcúság ellentmondása. Az ember másokban az egyértelműséget kedveli,
mégis szívesebben viseli a felismerhetetlenség százszínű ábrázatát.”

(Tatiosz)

 

Színek és érzelmek

A következőkben megnézzük, hogy milyen érzéseket, gondolatokat társítunk a különböző, nem csak nyomdai színekhez. Előtte azonban még egy pillanatra nyúljunk vissza a tulajdonságaik meghatározásának kiegészítéshez, hogy tisztább képet kapjunk az érzelmet befolyásoló tulajdonságairól.

Cégek arculati elemeinek nyomtatása

Fizikai megjelenésük szerint a színek lehetnek:

  • egyirányúak (fehér és fekete)
  • többirányúak (tarka szín)
  • tiszták (sárga, vörös, kék)
  • tompítottak (a szín feketével való sötétítése)
  • másodlagos színek valamely két tiszta szín keveredéséből létrejövő színek (narancs, zöld, viola)
  • telítettek (egy adott szín legtisztább színű képviselője)
  • derítettek (a telített szín fehérrel világosítva)
  • tört színűek (két tarka szín keveredéséből keletkező harmadik szín)

Párosított érzések

Az ókorban a négy alapelemet a következő színekkel jelölték:

  • tűz – vörös
  • levegő – sárga
  • víz – kék
  • föld – zöld 

Hippokratész az ember vérmérsékletét a következőképpen párosította a színekkel:

  • szangvinikus – vörös
  • kolerikus – sárga
  • melankolikus – fekete
  • flegmatikus – fehér.

A címerekkel foglalkozó tudomány (heraldika) a következőként használja a színeket:

  • bátorság – vörös,
  • állhatatosság – narancs,
  • tisztelet és hűség – sárga,
  • őszinteség – kék,
  • méltóság – bíbor,
  • termékenység, remény – zöld,
  • kötelességtudás – fehér.

Pszichológiai hatást is társítunk a színekhez:

  • Vörös – élénk, siet
  • Sárga – támad
  • Kék – távolít
  • Zöld – megnyugtat
  • Narancs – serkent
  • Bíborvörös – izgat
  • Viola – nyugtalanít
  • Szürke, ezüst, arany – semleges, kiegyenlít

Hangulati hatások párosítása

Hangulati hatás szerint megkülönböztetjük a következőket

  • hideg (kék és árnyalatai) színnel történő nyomtatást
  • meleg (vörös és árnyalatai – narancs, barna stb.) színnel történő nyomtatást
  • semleges (a meleg és hideg határán helyezkednek el, de leginkább a szürke és árnyalatai) színnel történő nyomtatást.

 

A színek hangulati megítélése eltérhet a különböző kultúrákban (pl. Európában a fekete, Tibetben fehér a gyász színe), de kultúrán belül egységesnek mondható. Az európai kultúrkörhöz tartozó színhatások:

  • Fehér – tisztaság
  • Fekete – gyász
  • Zöld – reménység
  • Sárga – irigység, fény, pompa, betegség
  • Vörös – tűz, élet, öröm, hősiesség, szerelem

 

Piros szín:

Kulcsszavak: tűz, vér, szerelem, veszély, háború.

A piros szín emeli az adrenalin szintet, gyors döntésre ösztönöz (ezért is használják veszélyforrások jelölésénél is). Erotikus töltettel is párosítható, mint a piros ajkak vagy piroslámpás házak, így a paráznaságra is utal. A piros sötét árnyalatai dühöt, erőt és bátorságot is fejeznek ki.

A keresztény hagyományokban komolyságot és fenséget jelölnek vele – a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe is.

A nyomtatás során figyelemfelkeltő, cselekvésre ösztönöz a szórólapkészítésnél vagy izgalmas témát sejtet a könyvnyomtatásnál.

Narancssárga szín:

Kulcsszavak: vidámság, kreativitás, siker, öröm jelképe.

A narancssárga szín élénkítő hatással hat a szellemi tevékenységre. Tibetben és az őket megszálló Kínában a buddhista szerzetesek ruhájának a színbe, mely az arany és megvilágosodott gondolkodásra utal. Nyomtatásnál akkor használjuk, ha vidám témát vezetünk fel szórólapkészítésnél, plakátnyomtatásnál

Sárga szín:

Kulcsszavak: öröm, boldogság, hatalom érzetét keltő meleg szín

Figyelemfelkeltő szín, de ha túl sokáig jelen van, zavaróvá válhat. A világos sárga a jóság, a hit színe, ha narancsosabb, akkor a Nap és a melegség szimbóluma.

A zöldessárgát az irigységhez kapcsolják. Ha sötétebb árnyalatú a sárga az már nem jelent jót, betegséget, visszaesést, magányosságot kapcsolunk hozzá.

Ha élénk sárga szín használunk a nyomtatás során és sötét színű környezetben jelenítjük meg, feltűnő nyomdai terméket hozunk létre.

Zöld szín:

Kulcsszavak: harmónia, termékenység, természet, fejlődés, fiatalság

A fiatalság mellett lehet a tapasztalatlanság az éretlenség, naivság jelképe is.

Kellemes, pihentető szín az ember számára. A kereszténységben a halhatatlanság, feltámadás színe. A sötétzöld pénzt jelent és anyagiasságot, de kapcsolják a méreghez is. A zöld ellentéte a piros színnek, gondoljunk a jelzőlámpára. Piros – tilos, zöld – szabad.

A zöld szín használata a nyomdai termék készítése során, azzal a természetet szoktuk kifejezni (pl. szórólap készítés faültetéshez, szórólap készítés jógatanfolyamhoz a szabadban és ugyan ez érvényes plakátnyomtatásnál is).

Kék szín:

Kulcsszavak: megfoghatatlanság, végtelenség, remény, hűség, bölcsesség, intelligencia, bizalom, igazság

Gyakran használjuk a tisztaság, a levegő és a víz jelképeként is. A világi uralkodók színe volt, ami az égi származásra utal. Inkább a férfiak színe, mint a nőké. A szín árnyalatainak is van jelentése, például a sötétkék a bölcsességet, tudást, egyensúlyt szimbolizálja.

A kék szín nyomtatását olyan nyomdai termékek készítésénél használjuk, ahogy hivatalosak szeretnénk maradni. Ilyen egy beszámoló vagy jelentés nyomtatás, céges prospektus nyomtatás, levélpapír vagy névjegy nyomtatás.

Barna szín:

Kulcsszavak: föld szín, anyaság, termékenység, szorgalom, gondoskodás

Az ókorban az egyszerűség, a vezeklés, alázat szimbóluma volt. A középkorban már a megvetésére, szegénységre, hallgatagságra utalt. Itt gondolhatunk a ferences rend barátainak öltözékére.

Nyomtatásnál a barna színt inkább régies fényképeknél, meghívók nyomtatásánál, könyvnyomtatás készítésénél szokás használni.

Lila szín jelentése:

Kulcsszavak: bölcsesség, intelligencia, fájdalom, bűnbánat

Egyensúly az értelem és a vágy, a bölcsesség és érzelmi világ között.

Az intelligencia, alázat, fájdalom, bűnbánat jelképe. A kereszténységben a böjt, áhitat, a szomorúság, várakozás, igazság kifejezője.

Tapasztalataink szerint nyomdánkban azok a megrendelők kérik a lila szín használatát, akik személyiségfejlesztés vagy ezotériai meghívók, plakátok vagy szórólapok nyomtatását kérik.

Szürke szín jelentése:

Kulcsszavak: semlegesség, hétköznapiasság, szomorúság, melankólia, fásultság, egyhangúság és unalom

A szürke szín utal minden érzésre, ami távol kerül, passzivitásba merül.

Nyomdánk a szürke színt a hivatalos megkeresések esetén használja, úgy mint levélpapír, jegyzettömb nyomtatás, űrlapok készítése esetén.

 

Fehér szín:

Kulcsszavak: tisztaság, ártatlanság, egyszerűség, jóság, tökéletesség, szüzesség

A fekete és a fehér szembeállításában a fehér pozitív töltéssel bír. A fehér a frissességet is jelenti, gondoljunk a leesett friss hó színére. A fehér szín kapcsolatban áll a halállal (halotti lepel, gyertya, szellem) is. Az égi istenek állatainak a színe is fehér. A fehér virág gyermekáldást jelent. A kereszténységben a feltámadás, az öröm, vigasság, béke és jóakarat kifejezője.

Fehér színt nyomda nem használ, mert a papírok eleve fehérek, így fehérrel történő nyomtatás fehér papírra értelmetlen lenne. Megjegyzendő azonban, hogy más nyomdai iparágakban (szita- vagy flexonyomtatás) viszont jól használható anyagában színezett papíroknál - ilyen pl. amikor barna nátronpapír alapú meghívóra vagy dobozra fehérrel nyomtatnak.

Fekete szín jelentése:

Kulcsszavak: halál, gonoszság, betegség, mélység, de eleganciát is jelöli.

A kereszténységben a fekete a bűn, bűnhődés, gyász jelképe. Világtól, élettől való elfordulást, titokzatosságot, káoszt jelent. Az élet ellentéte. Fekete ruhát öltünk ünnepi és különleges alkalmakkor. Ez az a szín, amely az összes többi szín ellentéte.

Fekete nyomtatás főleg szövegek esetében törtönik, így bármilyen meghívó, könyv, 1-2 színes plakát vagy szórólap, űrlapok, nyomtatványok vagy egyéb nyomdai termékek esetén használjuk.

 

Tudta?

A perzsa asztrológus Qutb al-Din al-Shirazi (1236–1311) volt az első, aki pontos leírást kívánt adni a szivárványokról. Végül tanítványa, Kamal al-Din al-Farisi volt az, aki pontosabb matematikai leírást készített. Európában először Robert Grosseteste, majd Roger Bacon foglalkozott a problémával, utóbbi az Opus Majus c. munkájában írta le a kristályokon és vízcseppeken megtörő fény szivárványszerű színeit. (Wikipedia)

 

Színek használata otthon és a munkában

A színek jól használhatóak otthon és a munkahelyen is egyaránt, az emberre gyakorolt hatása miatt. Tudatos használatuk elősegíti a hétköznapi működést, nyugtat otthon vagy éppen serkent a munka közben. Az otthoni légkörnél inkább a nyugalmat, biztonságérzetet keltő színeket használjuk, míg a munkahelyen a munkaterülettől függően élénkítünk, nyugalmat vagy koncentrációt elősegítő hatást szeretnénk megvalósítani. Nézzünk néhány példát:

  • A meleg színek, mint a piros és egy erősebb sárga árnyalatai serkentő hatású a munkahelyen, pergősebb munkavégzésre sarkall. Túl nagy mennyiségben vagy rikító színben ronthatja a koncentrációt, viszont visszafogott árnyalatai barátságos, meleg érzetet keltenek.
    Otthon a meleg tompa színei bensőséges és meleg érzést keltenek a nappaliban vagy a hálószobában. Fontos azonban, hogy ne legyen túlságosan izgató hatású.
    Ahogy azt korábban említettük, meleg színek nyomtatását egy nyomda akkor használja, ha közvetlenséget akar kifejezni, pl. egy eseményre történő meghívás esetéln. Ezt használja szórólapok, plakátok, meghívók nyomtatása esetén.
  • A zöld színt a korházak azért használják, mert nyugtató hatású és a higiéniával is párosítjuk. Jól használható olyan cégnél is, ahol ügyfelekkel találkozik a cég képviselete, mert nyugodt légkört teremt.
  • Kék és lila színt legtöbbször elegáns környezetben használnak, de sokat segít az összpontosításban is. Mivel hideg színről van szó, lenyugtat, kiegyensúlyoz. A lila szín kreatívitást vált ki. Zajos környezetben kimondottan jó hatású lehet az előbbi tulajdonságai miatt. Túl nagy felületen használva még hideg benyomást is kelthet.
    A kék nyakkendőről azt tartják, hogy elősegíti a jó kommunikáció érzetét.
    Otthon gyakran a fiús szobák viselik a lágy kék színt, ami identitást erősítő hatása van (ahogy a lányoknál a rózsaszín).
  • A fehér, mint semleges szín nincs kimondott hatással az emberre, viszont a nagyon fehér falak erős megvilágítással még káprázatot is okozhatnak.
  • Fekete színt nehéz felhasználni, mert sokkal erősebb fényforrásra van szükség hozzá, hogy jól megvilágosított helységet hozzunk létre, ráadásul lehangoló szín.

Szín és cégér

Sok oldalról megközelítettük a fentiekben a szín befolyásoló hatását, természetesen ezt kihasználják a marketing szakemberek is. A következő ábra azt mutatja meg, hogy a különböző cégek hogyan használják fel ezeket a színeket. Legtöbb cég logójának színe és célcsoportja, kommunikációja között erős párhuzamot fogunk találni. Ilyen pl. a Coca-Cola, akik a fiatalokat célozzák meg merész, fiatalos piros színnel. A Firefox böngésző a közösségi fejlesztés összetartozás érzésénél a narancsot, míg a megbízhatóságot a kékkel fejezi ki. A kék színt választó cégek esetében elég látványosan megjelenik a megbízhatóság kommunikálása, ahogy a pirosnál az aktív jelenlét vagy a fiatalság.

 

Cégek arculati elemeinek nyomtatása

 

A fentiek tekintetében mindenkinek világossá válhatott, hogy milyen jelentős szerepe van a kiválasztott színnek, előző tudásanyagunkban pedig azt is jeleztük, hogy ennek a színnek mindig ugyan olyannak kell lennie, legyen szó névjegyről, levélpapírról, borítékról.

 

Ha szeretné tudatosan megválasztani az arculati (névjegy, boríték, levélpapír) elemeiben szereplő színeket, vagy fontosnak tartja, hogy a prospektusban, szórólapon úgy legyenek megválogatva, majd nyomtatva a színek, hogy azok támogassák az eladni kívánt terméket vagy szolgáltatást, keressen meg bennünket. Tanácsokkal látjuk el, hogy minél jobban el tudja érni kereskedelmi céljait.

 

 


A cikkek megjelenését nyomon tudja követni:
Facebookon: https://www.facebook.com/CoPrintNyomda
Twitteren: https://twitter.com/CoPrintNyomda
Feliratkozás hírlevélre: http://eepurl.com/bCGIuD
A képek pedig a Pinteresten tekinthetők meg: https://www.pinterest.com/coprintnyomda/

  Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz!  Csatlakozzon Twitter oldalunkhoz!  Csatlakozzon Printerest oldalunkhoz!  Iratkozzon fel hírlevelünkre


 Megosztom, mert érdekes!