Link to https://g.page/CoPrintNyomda
1123 Bp. Alkotás utca 39/A (bejelentkezéssel)

Könyvből készült fényképezőgép

Kelli Anderson új termékkel rukkolt elő. Egy „könyv fényképezőgépet” készített. Nem, nem állítjuk bele a telefonunk a könyvbe... Sőt, papír alapú fényképből készíthetünk albumot úgy, hogy még csak nyomtatásra sincs szükségünk – bár maga fénykép negatív lesz, de erre is van megoldás.

 

„A fényképen mindig két ember van. A fényképész és a néző."
Ansel Adams

  
Az elgondolás lényege, hogy a könyv egy olyan stancolt formából készült, aminek a borítóját felnyitva egy fekete dobozt készítünk. Az így létrejött testbe fényérzékeny papírt rakunk, célzunk, felhúzzuk a reteszt pár másodpercre és már el is készült a kép.
Ezt aztán előhívóban lehet megjeleníteni és a képet fixálni. Mivel negatív fényképet kapunk, telefonnal lefényképezve és negatív effektet használva újra pozitív képet jeleníthetünk meg.
Ez a képfeldolgozási technika a korai 1800-as években jelent meg és egyszerű fizikai elven rögzíti a képet.  A fő tisztsége minden fényképezőgépnek, hogy elkülönítse a visszaverődő fényeket azoktól a fényektől, melyeket nem szeretnénk látni a képen.
A fényképezőgépbe jutó fény számos párhuzamos sugárból áll. Ezek a sugarak változó erősségűk attól függően, hogy a fénykép tárgyának milyen színe van, mennyi fény verődik vissza róla. Egy sötét tárgyról (pl. fekete póló), sokkal kevesebb fény jön vissza, mint egy világosról (pl. fehér sapka). Ezek a visszavert sugarak bejutva és megvilágítva a fényérzékeny papírt a fényképezőgépben, hatást gyakorolnak a fényérzékeny papíron lévő kristályokra. A fényérzékeny kristályok a fény erősségétől függően nagyobbodnak meg és alakítják ki a kép.
 
 
Könyvből fényképezőkép

 

 

Forrás: Kelli Anderson

 

Ha mégis a digitális kép készítésénél maradna, nyomdánk örömmel áll rendelkezésére digitális és ofszet nyomtatással. Igény szerint retusáljuk is a képet nyomtatás előtt. Aztán jöhet a könyvnyomtatás is.

 

 

 Megosztom, mert érdekes!